Daniel Fabricius magyar származású dán közgazdász a nyáron úgy magyarázta lapunknak a dán politika fő mozgatórugóit, hogy a dánok nagyon szeretnek kényelmesen élni, s amíg ez lehetséges, addig nem is igazán érdeklődnek a politikai ügyek iránt. Most viszont éppen ez van megváltozóban:
veszélyben a jólét, észveszejtően drágul minden, s tulajdonképpen maga a fegyveres konfliktus sincsen annyira messze.
Jó példa erre Bornholmé: a Reuters a szigeten készített riportja szerint ott a háború kitörésekor napokig nem volt áram, sőt, az Északi Áramlat elleni szabotázsakció következményeit is jól lehetett látni, ami bizony megijesztette a nyugalomhoz szokott lakosokat.
Frederiksen és a szocdemek ezért villámgyorsan átpozicionálták magukat a „válsághelyzetben is erős kezű és megbízható vezető és párt” szerepébe, ami alapvetően nem is áll nekik annyira rosszul, hiszen – bár a nyérceknek erről más lenne a véleménye – nem kezelték rosszul a koronavírus-válságot, ebből pedig hasznot lehet húzni a kampány során.
A szocdemek és tágabb értelemben a vörös blokknak is nevezett baloldali pártcsoportosulás (szociáldemokraták, a már említett szociálliberálisok, a különböző zöldek és a kimutathatatlan támogatottságú vegánok) emellett alapvetően a jóléti intézkedések további kiterjesztésével és az egészségügyi dolgozók fizetésének emelésével kampányolnak.
Visszatérők és ifjú titánok a jobboldalon
Politikai-stratégiai szempontból kiváló húzásnak bizonyult a szociáldemokraták részéről, hogy néhány éve komolyabban vinni kezdték a bevándorlásellenes retorikát, mert így
hatékonyan ki tudták fogni a szelet a jobboldali és a szélsőjobboldali pártok hálójából.
A bevándorlásellenes Dán Néppárt a 2015-ös választáson még egy húszszázalékos párt volt, mára viszont odáig jutott, hogy az sem biztos, hogy bejut-e egyáltalán a Folketingbe – a legfrissebb felmérések 2,5 százalék környékére becsülik őket.
A dán jobboldalon tehát továbbra is főként adócsökkentésekkel kampányoló liberális-konzervatív Venstre (a szemfüles olvasó kikövetkeztetheti, hogy a párt neve egyébként baloldalt jelent) a legnagyobb erő, de a párt még így is csak árnyéka korábbi önmagának a tíz százalék körüli népszerűségével. Ez az alacsony mutató részben a párt orientálatlanságának, részben viszont annak, hogy a Venstrének két kihívója is akad, akik szívesen elfoglalnák a patinás alakulat meghatározó pozícióját a dán jobboldalon.